Szerényi Szabolcs vagyok, pályakezdő író, valamint a kommunikáció világával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. Azzal kezdem, hogy miért született meg ez a blog. Röviden: azért, mert író lettem. De kifejtem bővebben is. Egy nyírségi kisvárosban, a tizenhárom ezres Újfehértón nőttem fel. Arrafelé ritkán történnek az irodalmi közéletet felkavaró események, ezért egy dologban voltam biztos, amikor tizenhárom évvel ezelőtt jövőt kellett választanom: Budapesten akarok élni.

Éppen tizenhárom voltam akkor is, amikor megvettem életem első Élet és Irodalom lapszámát egy nyíregyházi újságárusnál. Nagyon tetszett, onnantól kezdve én is író akartam lenni. Sokan vannak ezzel így kamaszkorukban, csak én valahogy nem nőttem ki ezt. Ezután évekig publikáltam verseket, novellákat az Asztalfiók nevű, jól ismert folyóiratban. Nem igazán hittem magamban, és a kezdeti kudarcok is eltántorítottak. Igyekeztem azért fejleszteni magam, könyveket olvastam, elvégeztem egy forgatókönyvíró-tanfolyamot, próbáltam képbe kerülni a magyar és a nemzetközi irodalommal. Közben a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese lettem.

Egyszer aztán rászántam magam, fogtam az egész szövegköteget, kiemeltem a fiókból és beadtam a Fiatal Írók Szövetségének alkotói pályázatára. Nem vártam igazából semmit, de pár hét múlva kaptam egy emailt, hogy második lettem és kiadják a novelláskötetemet. Az asztalfiók szomorú lett, én pedig boldog, hogy saját könyvem jelenik meg.

Oké, ez szép és jó, de miért akarok erről blogolni? Egyrészt, mert nem a hagyományos úton és életkorban csöppentem ide - már ha van ennek egyáltalán hagyományos útja -, és a hibáim és tapasztalataim megosztása talán hasznos lehet másoknak is. Visszatekintve erre a jó néhány évre, azt látom, hogy lehetett volna gyorsabban, ügyesebben csinálni. Azért is írom ezt a blogot, hátha segít a hasonló cipőben járóknak. Részben tehát arról lesz itt szó, hogyan jutottam idáig, másrészt az írásról, mint folyamatról, technikáról, szóval félig személyes, félig szakmai lesz.

Emellett persze bízom abban is, hogy ez talán segíthet felkelteni az érdeklődést egy elsőkötetes, még nem ismert szerző iránt. Harmadrészt szeretek tanítani, és azt sem tartom kizártnak, hogyha megmarad az életemben az írás – márpedig miért ne maradna –, akkor egyszer tanítani is fogom azt valahol, valamilyen formában.

És hogy miért pont ezt a címet adtam? Elmesélem a következő bejegyzésben.