Hosszú idő telt el az utolsó posztom óta, ennek oka, hogy nyomdába küldtük az Éhség című novelláskötetemet – azóta vissza is tért onnan! –, és az utolsó hetek nagyon sok munkával jártak, főképp az egyébként is meglévő teendőim mellett (a lapszerkesztéstől a kutyasétáltatásig igen széles a skála). A…
Három hiba, melyek nélkül hamarabb lehetsz író
Nyilván nem rögtön Kossuth-díjas, vagy bestsellereket sorra termelő sikerszerző, elsőre még csak pályakezdő író. Most itt tartok én is, de folyamatosan haladok előre, rendszeresen jelennek meg szövegeim irodalmi lapokban – legutóbb épp az Élet és Irodalomtól jelezték, hogy bemutatják három versemet…