Hosszú idő telt el az utolsó posztom óta, ennek oka, hogy nyomdába küldtük az Éhség című novelláskötetemet – azóta vissza is tért onnan! –, és az utolsó hetek nagyon sok munkával jártak, főképp az egyébként is meglévő teendőim mellett (a lapszerkesztéstől a kutyasétáltatásig igen széles a skála). A végére szépen összeállt az anyag, remekül lett betördelve, és végül több körben, de készült hozzá egy ütős könyvborító is. Márpedig egy elsőkötetes szerzőnél rettentő fontos, hogy jó legyen a borító. Miért is?
Pár éve, karácsony környékén többször megjelent előttem Facebookon egy könyv hirdetése. Szép, figyelemfelkeltő, izgalmas grafika volt, öltönyben, aktatáskával úszkáló cápákat ábrázolt. A rövid szöveg azt sugallta, hogy a könyv a fővárosi yuppie-k világába kínál betekintést. Felkeltette az érdeklődésemet, részben, mert ezt a közeget a munkámból fakadóan valamelyest ismerem, részben pedig, mert kevés irodalmi igényű feldolgozása van itthon.
Először még így sem kattintottam rá. Talán másodszorra sem. De harmadszorra vagy negyedszerre már igen. A hirdetés a könyv Facebook-oldalára vezetett, ahol szövegrészleteket találtam. A vége az lett, hogy megvettem karácsonyra öcsémnek, pedig ritkán vásárolok hirdetés alapján. Összességében komoly szerepe volt benne a borítónak, hogy ide futott ki a történet. (Ki lehet találni: Kötter Tamás Rablóhalak című kötetéről van szó.)
Ez a személyes benyomás sokat segített, hogy belássam a borító fontosságát. Ha valaki kezdő író, mint én, akkor hiába feszít a neve hatalmas betűkkel a borítón, nem sokat ér, hiszen még kevesen ismerik. Egy Nádas Péter, Parti Nagy Lajos vagy Térey János kötetet szinte borítótól függetlenül megvesznek a rajongók, ellenben egy ismeretlen, még nem befutott szerzőnél nagyon fontos, hogy a borító felkelti-e a leendő olvasók figyelmét.
Aki tehát könyvírásban gondolkodik, mindenképp szánjon figyelmet, időt, energiát a borító megtervezésére. Sokféleképp hozzá lehet kezdeni, ki lehet találni egyedül, vagy másokkal közösen a vizuális koncepciót, és annak kivitelezésére felkérni egy grafikust, de úgy is fel lehet kérni a grafikust, hogy csak mesélünk neki a könyvről, mutatunk belőle szövegrészleteket, és végső soron szabad kezet adunk. Nincs egyetlen helyes út, akár a kettő közötti átmenet is működhet. Egy ismerősöm - aki mögött jó néhány, a reklámszakmában eltöltött év áll - több grafikus haverját kérte fel borítótervezésre. Könyve végül többféle borítóval jelent meg, ami igazi különlegesség.
A többség számára azonban ez a lehetőség nem adott, általában egyetlen borítóra kell rátalálni, ami működik. Az én esetemben ez a következőképp történt: első körben leültünk ötletelni a szerkesztőmmel, a reklámszakmában dolgozó testvéremmel, illetve egy másik reklámos barátommal a lehetőségekről. A győztes koncepció Leonardo da Vinci egyik legismertebb művének parafrázisa lett.
A profi grafikust, Nagy Norbertet ezután a kiadó, a Fiatal Írók Szövetsége ajánlotta. Leültünk kávézni, vázoltam az ötletet, elképzelést. (Meglepetésemre azt mondta, hogy kevés olyan szerző volt eddig, aki hozzám hasonlóan leült vele beszélgetni a borítóról.)
Az első fontos tapasztalat, hogy egyáltalán nem könnyű feladat elmagyarázni szavakkal, hogy milyen egy kép, amit elképzeltél. A végeredmény ideális esetben egy olyan borító, ami kifejezi a könyv stílusát, hangulatát, tartalmát, üzenetét, kellőképp figyelemfelkeltő és jól néz ki.
A kész könyvborítót végül abszolút ilyennek érzem, a készítésénél azonban levontam bizonyos tanulságokat, ezek talán mindenki számára érdekesek lehetnek. Ezeket nem csak én, hanem egy tehetséges tervező is megfogalmazta korábban:
- legyen figyelemfelkeltő
- nívót, minőséget sugalljon
- kapcsolódjon, közöljön is valamit a mű tartalmáról
Ezek eléréséhez alapvetően a következőkre van szükség szerintem:
- Minél többet kommunikáljatok személyesen a grafikussal! (Ha erre nincs lehetőség, akkor is inkább telefonon, mint emailben!)
- Ha valamiért inkább a levelezés működik köztetek, akkor nem árt, ha te is értesz kicsit a Photoshophoz. Erre jó példa, hogy az első verzióként kapott borítóterven én magam, Photoshopban ejtettem meg azokat a változtatásokat, amiket fontosnak éreztem, és azokkal küldtem vissza a grafikusnak.
Gyakorlati példákkal illusztrálva ez úgy nézett ki az Éhség esetében, hogy először megszületett, még csak vizuális alaptervként a testvérem – aki nem grafikus, hanem maga is író – koncepciója:
Erről aztán személyesen beszélgettem a grafikussal, Nagy Norberttel, igyekeztem elmagyarázni, instrukciókat adni, hogyan képzelem el a dolgot. Két koncepciót küldött, ebből az egyik már szuperül nézett ki, de még nem voltam maradéktalanul elégedett, mert túl vidámnak, optimistának ítéltem a szín- és néhol a formavilágát:
Ezt követően írtam egy részletes elképzelést arról, hogy ezt miként szeretném változtatni, így született meg a két végleges terv a borítóra. Egyik fekete alapon piros:
A másik piros alapon fekete:
Végül sok-sok tanácsot kikérve a pirosat választottam, mert többek szerint az volt, amit „leugrik majd a könyvespolcról.” Remélem, hogy tényleg így lesz, mindenesetre akit érdekel, az jövő hét szerdán élőben is megtekintheti, mert az Ünnepi Könyvhét indulása előtt egy nappal rendezzük a bemutatóját, melyre mindenkit szeretettel várok.
